nobody knows
rég nem írtam valóban. mindig csak ígérgetem, hogy majd írok igen majd lesz rá időm. de egyszerűen nem tudok írni. illetve össze kéne szednem a gondolataimat. szitkozódnék napestig, arról pedig nem akarok írni. nem akarok a sztereotípiákról írni, hogy elégedetlen vagyok. arról sem, hogy mennyire elbizonytalanít a jövőm. szeretnék egy álomvilágban élni. belebújni valamibe, ahol jó. mi tesszük ezt az egészet bonyolulttá. látod? menekülni kéne. hova? vessünk véget az egésznek? értelmetlen, elkeseredett. miben találjak megnyugvást? mitől érezzem magam többnek? a ruháktól? a tudástól? mitől? fogalmam sincs. csak ki kéne szabadulni, elmenni valahova, kiszellőztetni a fejet. sok a kuszaság. sok a megválaszolatlan kérdés és szeretnék az élet dolgairól beszélgetni, megérteni dolgokat. mindig beleképzelem magam egy másik életbe. sose ezt tervezem magamnak. ember tervez aztán nagy elváratlanságok lesznek? köpnirá. szerelem, az meg a másik fele. sztereotípiák. csak fogadnám már el magam és szarnám le a dolgot. csak érezném azt, hogy én vagyok a legerősebb és hogy i wear the biggest smile. könnyű beszélni, élj helyettem. neked biztos könnyebb. én mindig csak segítenék, közben elhanyagolom magam és nekem nem kell a segítség. vagyis kéne, csak nem kérek belőle. büszkeség. menjünk innen. menekülj… 
